Megkezdődik a vízi komplexum kivitelezése Kazincbarcikán


A városunkban már régóta várt vízi komplexum, mely uszoda, strand és wellness funkcióval is rendelkezik majd, a Delfin Vízisport Klub, a Magyar Vízilabda Szövetség, a Wanhua-BorsodChem Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve Kazincbarcika Város Önkormányzata együttműködésében, több ütemben valósul meg, a látványcsapatsportágak támogatási rendszere által, valamint rendkívül jelentős önkormányzati anyagi hozzájárulással.

– Kazincbarcikán az elmúlt években több olyan jelentős beruházást vittünk végig, mely rendkívüli összefogás eredménye. Így épült meg a Don Bosco Sportközpont vagy a Szalézi Rendház, ahol az állam, az egyház és az önkormányzat fogott össze egy nemes cél érdekében, most pedig eljött az idő, hogy egy több mint bruttó 6.6 milliárd forintos infrastrukturális fejlesztés vegye kezdetét a jövő év elején. Az új vízi létesítmény mind az egyesület sportolói, mind a városlakók számára komoly lehetőségeket jelent, egy új színfoltja lesz Kazincbarcikának, nem beszélve a turisztikai vonzerejéről – nyilatkozta Szitka Péter polgármester.

A modern építészeti megoldásokat a 3H Építésziroda tervezői álmodták meg Gunthner Zsolt vezetésével. A sportlétesítmény kialakítása két ütemben valósul majd meg. Az első szakaszban a Csónakázó-tó mellé tervezett épület­ben két állítható vízmélységű tanmedence, egy 50 méteres versenymedence, valamint az uszodai rész teljes beltere épül meg.

A beruházás második ütemében több száz négyzetméteres wellness- és rekreációsrészleg, finn- és infraszauna, sószoba, edzőterem és rendezvényterem is helyet kaphat. Mindezek mellett külső területen strand funkciós elemek, mint például kültéri medence és élménymedence is várja majd a látogatókat.

– Egy nagyon komoly, több milliárd forintos beruházásról beszélhetünk. Bízok benne, hogy nem csak a kazincbarcikaiak, hanem a térség, a régió lakossága is használni fogja ezt. Én azt kívánom, hogy a kivitelező gyorsan és jól valósítsa meg a komplexumot és ez a létesítmény szolgáljon mindenki örömére – mondta Demeter Zoltán országgyűlési képviselő.

– Hatalmas beruházásról beszélünk az értéke is hatalmas, és a kivitelezés nagysága is. Nagyon boldogok vagyunk, hogy jelen lehetünk, hiszen az, amire régtől vártunk ez most egy szerződés aláírás keretében megtörtént. Januárban megkezdődhet az építkezés – emelte ki Halász Béla, a Delfin Vízisport Klub elnöke.

A klub utánpótlás csapatai kiváló környezetben végezhetik majd a felkészülést, továbbá a komplexum nemzetközi vízilabda mérkőzések és úszóversenyek megrendezését is lehetővé teszi az új komplexum. A modern megoldásokkal kialakított, vízmélység-változtatásra lehetőséget adó tanmedencék az óvodás- és iskoláskorú gyermekek vízhez szoktatását, azt követően úszástanulását segítik majd.

A helyi látványcsapatsportágak legnagyobb támogatója a város legjelentősebb stratégiai partnere, a Wanhua BorsodChem Zrt. A cég életében kiemelten fontos az egészséges életmód népszerűsítése, a tömegsport támogatása a vállalaton belül és kívül egyaránt.

– A társadalmi felelősségvállalásunk jegyében a TAO előírásai alapján nyújtható támogatások alapján kizárólag Kazincbarcikán, illetve a megyénk határain belül található szervezeteknek és egyesületeknek nyújtjuk. Örömünkre szolgál, hogy olyan nagy projektekben vehetünk részt finanszírozóként, mint a vízikomplexum, amihez 4 milliárd forint támogatást adtunk. Remélem, hogy sok BC-s dolgozó és kazincbarcikai lakos fogja majd használni a létesítményt, aminek a megvalósításához sok sikert kívánunk – mondta Kruppa László, a Borsodchem Zrt. vezérigazgatója.

Az infrastrukturális fejlesztés során, az impozáns épület mellett közel 300 parkolóhelyet alakítanak ki. Az első ütem befejezése 2023. szeptemberére várható.

Kövess minket a Facebookon is!